(...) Egy büszke és forrófejű ifjú szamurájról szólt , aki gondolkodás nélkül levágott minden parasztot , aki csak a legkisebb mértékben is megsértette. Abban az időben a szamurájok a saját törvényeik szerint éltek , és az ilyen viselkedés elfogadott volt.
Egyik nap azonban , miután megint megölt valakit , letisztította a vért a pengéjéről , és visszadugta a hüvelyébe, az ifjú szamuráj aggódni kezdett , hogy az istenek talán nem nézik jó szemmel a cselekedeteit , és pokoli helyre száműzik majd őt. Tudásra szomjazva az örökkévalóságról , meglátogatta egy Kanzaki nevű Zen-mester szerény hajlékát.
A szamuráj az elvárt udvariassággal kivonta borotvaéles katanáját , maga mellé tette , mélyen meghajolt, és így szólt :
- Kérlek , beszélj nekem mennyről és pokolról !
Kanzaki mester felnézett az ifjú szamurájra , mosolyra húzta a száját , majd a mosolya rekedtes kacagásba fordult. Úgy mutatott ujjával az ifjú harcosra , mintha az valami roppant nevetségeset mondott volna. Az ujját az ifjú felé rázva és még mindig hangosan kacagva, Kanzaki így szólt : Te tudatlan ripők! Engem , a bölcs mestert mersz kérdezni mennyről és pokolról ? Ne vesztegesd az időmet ostoba ! Túl buta vagy ahhoz , hogy felfoghatnád ezeket a dolgokat!
A szamuráj majd felrobbant a méregtől. Bárki mást megölt volna , ha csak így emeli rá az ujját , de most a sértés ellenére küzdött , hogy legyűrje indulatát.
Kanzaki mester azonban még nem fejezte be. Hanyagul odavetette : - Világos számomra , hogy nincs egyetlen ember sem te faragatlan , ostoba fajtádból, aki egy szót is értene abból , amit mondok ....
Most már tényleg gyilkos düh szállta meg az ifjú harcost . Megragadta katanáját , talpra ugrott , és felemelte a pengét , hogy leszelje a Zen-mester fejét ...
Ebben a pillanatban Kanzaki mester a szamurájra mutatott , és nyugodtan ennyit mondott :
- Íme a pokol kapuja.
A harcos kővé meredt. Az elméje abban a pillanatban megvilágosodott , és megértette a pokol természetét : azt , hogy birodalma nem az életen túl terül el , hanem benne magában , akkor és ott. Térdre borult , maga mögé fektette pengéjét , és mélyen meghajolt tanítója előtt :
- Mester , határtalan hálával tartozom ezért a bátor leckéért , amit adtál nekem. Köszönöm! Köszönöm!
Kanzaki Zen- mester elmosolyodott , ismét rámutatott a szamurájra , és azt mondta :
- Íme a menny kapuja.
(...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése