2013. október 25., péntek

Azt tudtuk

Azt tudtuk, hogy a félsziget nagyobbrészt hegyekből áll, de a hosszú napokon át mindig maradtak derengő, szürke hegyek a távolban, hiába emésztettük lassan a kihalt utakat. A szétlőtt, égnek meredő falak az utak mellett elnyúlt végeláthatatlan falvakban, a szerbek pár éve épített és a tengerpartra lehúzódott menekültek szellemházai, sehol ember, csak az itt hagyott, 40 km-es táblák, lépésben haladtunk, mert polizia mégis bárhol felbukkanhat. Át kell majd mennünk a hegyek alatt, mindenki a tengerek partjára vándorol, mintha volna valahol egy túlpart, ahonnan jöhetne egy másik élet.

 A tenger arany volt, a fortyogó sötétszürke sziklák, szigetek vonulata a látóhatáron, és talán a partról piszkos kékes volt, de belemerülve ódon arany, ezer éves foltos arany rákokkal, áttetszővé kopott csigákkal, talpunkba nyomódó lemorzsolt hegyekkel. Egész nap pipával és búvárszemüveggel, hullámozva a derengő föveny felett, ha felnéztünk, kopár hegyekkel kellett osztoznia az égboltnak. Lesoványodott bőrünk alatt maradt víz végre otthon volt, mozdulni sem kellett, és a sós áradat fenntartott magától értetődően a nap alatt. Nap, Nap, Nap, Nap, ahova igyekszünk, van valami jobb a melegnél? Ha már itt kell hagyni a Földet, mehetnénk a Napba? Kérlek, gyertek velem! A nyári hónapokban mindig hőemelkedésem van, és mikor kékes szájúra hűltek a vízben, hozzám bújtak dideregve, hogy milyen jó meleg vagyok. Kifeküdve a Nap alá, lassan lepergő apró kavicsok a lábunkon, forróvá hevülni, és vissza a tengerbe, úszni, mindenféle erőkifejtés nélkül, talán valójában ilyen könnyű meghalni.






Szerző; Posta Aliz





2013. augusztus 30., péntek


"Bámulatra méltó, hogy egy olyan egyszerű élőlény, mint a kagyló, olyan csodára képes, mint az igazgyöngy.

 Az emberek, ha irritálja őket valami, dühöngnek, morognak, csapkodnak.
 A kagyló egészen mást tesz. Ha idegen testecske kerül a belsejébe és irritálni kezdi, olyan anyagot bocsát ki, ami csökkenti a kellemetlen súrlódást.
 Bevonja a sebesülést kiváltó testecskét, és csodák csodája, a kibocsátott anyag megszilárdul, és gyönyörűséges gyönggyé változik.

Azoknak a kagylóknak, melyeket idegen testecske nem irritál, nincs problémája. Nincs probléma - nincs igazgyöngy."


/ M. Dale Baughman /

2013. július 29., hétfő


"Sok ember összekeveri az önközpontúságot az önzéssel. De ha egyszer megtaláltad a saját egyensúlyodat, megtalálod a belső békét és belső erőt ahhoz is, hogy igazán fontosat adjál a világnak."